Cigány

CIGÁNY

Gyűszűnyi bosszúság kanyarodik ajkamra

s meddőn figyelgetem múltam s ’érmeim’.

melyre méltóságot éreztem, én

s most aggódva törölgetem érveim.

Nem merek már vigadni, mulatni lelkesen

hisz az öröm, ha egyedüli, elveszik.

Csak gyötrő, kusza vágyak lesznek,

nyomorrá válnak görcsös tükreik.

S most kényszer lett az álmom,

hogy menedékem, otthonom legyen,

s hogy meneküljek otthonra vágyom,

egy otthonra, mely menedékhelyem.

Nem érzem a lelkem, zsibbadt végtaggá vált.

Csak hús lett a csont és izom fölött,

ernyedt, árva testrész, melynek

nincsen dolga a sok szükség között.

Én hibáztam, én vétkeztem!

Ellöktem mindent mi kapható!

S megfulladtam önmagamban!

Ember lettem! Egy lázadó!

Nincsen tervem, nincsen társam,

egyedüli fricska vagyok!

Csőcselék közt, balga zenész!

S a játékomra hagyatkozok!

Lesz kinek édes lesz dalom.

Lesz kinek a pokoli unalom.

Lesz aki elítél, de vállalom!

Mert lesz aki osztozik gondomon!

Ekképp képzelem életem.

Egy porszagú cigány leszek!

Egyszerre szegények ura, és hatalom,

s olykor egy árva, elhagyott gyerek!

2006. október 8.