Egy pillanat
Kicsi volt. A magasba nyujtogatta kezecskejet, probalt mindent elerni, megerinteni, megfogni, megismerni.
Kicsi volt. A szellel szalltak szoszke gondor hajfurtjei es a teste ugy izgett mozgott ahogy egy korulbelul ket eves kislanykatol a legelbuvolobb lehet. A labait is csak a tenyernyi rozsaszin topankaja vitte elore. Esetlennek tunhetett lepte, de nem az volt....
Fel akarta fedezni a vilag minden pontjat, batran, felelem nelkul. Mert kozben tudta lathatatlanul vedelem tornyosul kore amig o a maga utjat jarja....
Csodalattal neztem ezt a par percet. S miutan eltunt ez a kisertes elolem, csak a csend maradt es a madarak vidam napsutest koszonto csiripelese, a nagyon korai tavasz friss pezsdito illataval egyutt, melyek kimeletlenul erosebb luktetest adtak a gondolataimnak, miket osztoneim kocsisai korbacsoltak.....
Egy pillanatra megallt az ido.
A biologiai oram elindult.
Anya szeretnek lenni. Igazi. Igazan. Igazi szereto, vigyazo, eletet ado anya.
Ott es abban a pillanatban vegre be mertem ismerni magamnak, hogy nem csak tudatosan, hanem legbelul is megertem ra.
digg it
del.icio.us
