Lidérc...
Keringő-j-ének
A gyertya faggyú ujjamon pihen, s piciny csillámok rebbenek a lángból szivárvány porai villannak a fényben így pihennék én is lelked mélyében. A tűzben arcod vonala mint a szenvedély románca táncol, tucatnyi pózban tetszeleg s szinte meggyúlok a vágytól, Keringőzni hív a dallam s én szemeid tükrében élek, ritmust diktál az agynak a belőled áradó ének. Nem szólsz, de én tudom mit üzennek a percek, hogy a szívem minden dobogása ott dobog már benned. A színek kavalkádja mind kis művészek benned, teret és időt összefonva törnek utat a végtelennek. Te vagy a faggyú és én a kanóc mik egyé válva egy létnek, meleget árasztva varázsol örökre mindent szépnek. S ha a láng kihuny, a füstje egy része lesz az égnek, a nagy élet körforgásban, ahol a többi gyertyák égnek. 08.10.28. K.A.
Mer ugye hamár mért ne :D
'miből van több homokból vagy vízcseppből?' - szolt a kérdés felém.
'pont annyi, amennyi hianyzik az egyikből ahhoz, hogy a másik több lehessen ' - válaszoltam...
in minute
Vágtatsz lihegve pejlovadon
farkasszemet nézve a végtelen étvágyával
Dübörög a föld
Mert nyomodnak súlya az indulat és akarat.
Nem vonz téged hatalom
s nem hagyod bódulni magad a dicsőség érájával
S tekinteted előtt a köd
visszatükrözi a sebek után maradt varakat.
Csupán az élvezet torzítja arcod,
de nincs mögötte meleg szenvedély,
csak bosszúhadjáratod kénkövei
fakasztanak cseppeket homlokodon.
Lándzsádra szorítod markod,
és ellenfelednek nincs esély,
s koronád hajdan fénylő égkövei
fénytelen vesznek el hegyormokon.
Karóra szúrt trófeaként cipeled magaddal
áldozataid a múltadból
de a fáklyák elfúltak a porban,
mit magad mögött hagytál.
S minden benned felgyülemlett haraggal
az esélyt kutatod
hogy ne vessze el egy pohár jó borban
s visszavehesd mit valaha kaptál.
2008.05. 6-7-8. K.A.
CIGÁNY
Gyűszűnyi bosszúság kanyarodik ajkamra
s meddőn figyelgetem múltam s ’érmeim’.
melyre méltóságot éreztem, én
s most aggódva törölgetem érveim.
Nem merek már vigadni, mulatni lelkesen
hisz az öröm, ha egyedüli, elveszik.
Csak gyötrő, kusza vágyak lesznek,
nyomorrá válnak görcsös tükreik.
S most kényszer lett az álmom,
hogy menedékem, otthonom legyen,
s hogy meneküljek otthonra vágyom,
egy otthonra, mely menedékhelyem.
Nem érzem a lelkem, zsibbadt végtaggá vált.
Csak hús lett a csont és izom fölött,
ernyedt, árva testrész, melynek
nincsen dolga a sok szükség között.
Én hibáztam, én vétkeztem!
Ellöktem mindent mi kapható!
S megfulladtam önmagamban!
Ember lettem! Egy lázadó!
Nincsen tervem, nincsen társam,
egyedüli fricska vagyok!
Csőcselék közt, balga zenész!
S a játékomra hagyatkozok!
Lesz kinek édes lesz dalom.
Lesz kinek a pokoli unalom.
Lesz aki elítél, de vállalom!
Mert lesz aki osztozik gondomon!
Ekképp képzelem életem.
Egy porszagú cigány leszek!
Egyszerre szegények ura, és hatalom,
s olykor egy árva, elhagyott gyerek!
2003. október 8.
mindent adni
értékelni,
másnak akarni
jobb ember lenni...
szeretni ösztönből
őszintén is,
szeretni szívből
megtörten is...
lehunyt szemmel
kőfalakkal,
belül őrizni,
vívni önmagaddal...
láncok nélkül
szabadon,
eggyé válni
az utakon...
...azt ígértük nem bántjuk egymást....és én nem bántottalak.
utalom mikor azt latom hogy valaki kemkedik valaki utan. szanalmas emberre vall.