Hátamon egy rongyos batyu

Benne minden vagyonom.

Mégsem a súly húzza vállam,

S nem is a nagy unalom. 

Messze járok, sarkamban már

Nem taposnak emberek.

Mérföldekre otthonomtól,

Már senki sem integet.

Szám sarkában mégis ott ül,

Egy mosolygos kis figura.

Jól tudja hogy mi a dolga

Nem is hall panaszt soha. 

Szememben bár út porától

Könny forrású kispatak

De ki szomjas, azt én úgy itatom

Hogy minden csepptől felkacag. 

Nadrágszáram sártól nedves,

S cipőm sem a régi már,

De minden nyoma lépteimnek,

Csupa, csupa napsugár. 

Es télen mikor fázik szivem,

Nagykabátba öltözök,

Itt ott lyukas, s zsebeimben,

Bár kedvesen, de csend zörög. 

S az emlékeim mint csillagok,

Mit mások sosem érnek el.

Csak nekem fénylenek az égen,

S csak bennem égnek el.

/28.02.08. Kucza Aniko/